kiraly.iwk.hu

Király  Ferenc
Postagalambsport

Tisztelettel köszöntök minden olvasót!


Király Ferenc vagyok a budafoki B-03 egyesület tagja. Feleségemmel és két fiammal Érden élek és galambászkodok. Az egyesületbe még budafoki gyermekként léptem be, amit később néhány év kényszerű szünet követett. Ezután már érdi lakosként tértem vissza a B-03 közösségébe. Nagyon büszke vagyok ennek a patinás egyesületnek a múltjára és jelenére egyaránt. Áttanulmányozva a tagszövetségi listákat mindenki számára kiderülhet, hogy egy igen erős tagszövetségben az egyik legerősebb egyesületet alkotjuk. A versenytársakkal az évek során egy rendkívül jó baráti közösséget alakítottunk ki, melynek eredményeképpen egyre jobb és jobb eredményekre inspiráljuk egymást. Meggyőződésem szerint a sikerek és az előrelépés egyik legfőbb záloga az, hogy egy ilyen erős közösség tagjaként versenyezhessünk. Külön öröm és megtiszteltetés, hogy öt évig az egyesület elnöke lehettem. A honlapomat azzal a céllal hoztam létre, hogy bemutathassam a galambjaimat és a módszereimet a sporttársaimnak. Itt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok „főállású” galambász, ez a sport nekem egy olyan hobbi, amit a család és a munka mellett nagyon nagy szeretettel folytatok. Kis létszámú állománnyal és kevés szabadidővel galambászkodok, ezért úgy gondolom, hogy az így elért eredményeimre büszke lehetek. Véleményem szerint ebben a sportban nem szabad leállni, hanem folyamatosan meg kell próbálni új ismeretekre szert tenni. Remélem, hogy a honlapomon bemutatott galambjaim elnyerik az olvasó tetszését és talál néhány számára hasznos információt. 


Jó versenyzést kívánok, sporttársi üdvözlettel: K.F.